Baghrir, az ezer lyukú marokkói krepp: hogyan lehet elérni a méhsejtes textúrát?

Bár Spanyolországban gyakran "marokkói palacsintának" nevezik, a baghrir-t a Maghreb különböző országaiban készítik. A búzadarából vagy lisztből készült tészta élesztőt és egy csipet sót tartalmaz; az erjedés után csak az egyik oldalát sütik meg, és forrón tálalják, hagyományosan vajjal és mézzel.

Ez a földrajzi elterjedés magyarázza, hogy miért van annyi különböző elnevezés a helytől és a nyelvtől függően: baghrir, ghrayef, khringo, tibouâjajin... És ez segít megérteni a természetes helyét is: reggeli, délutáni uzsonna, tea vagy kávé közben.

Még maga a kifejezés is mintha kikacsintana a textúrájára: a "baghrir" egy arab gyökhöz kapcsolódik, amely egy arab gyökhöz kapcsolódik, amely a "lyukasnak lenni" szóval kapcsolatos.

Az érdekes dolog a serpenyőben történik, és egy olyan szabállyal, amely mindenki ösztönével ellentétes, aki valaha is készített már palacsintát: a baghrir csak az egyik oldalán sül meg.

Azzal, hogy nem fordítjuk meg, a felszínt kitesszük a levegőnek, míg az alja megdermed. Az élesztő teszi a dolgát: buborékok jelennek meg, amint a tészta a meleghez ér, és ahogy megdermed, lyukakból álló, nyitott, egyenletes mintázatot hagynak maguk után. Az eredmény nem dekoratív, hanem praktikus: az élesztő által létrehozott pórusok szivacsként viselkednek, és magukba zárják mindazt, amit a tetejére teszünk.

Ezért van sok konyhában a baghrirnek egyfajta vizuális tesztje: amikor a lyukak gyorsan és egyenletesen "felpattannak", akkor tudjuk, hogy minden rendben van. Ez annak a jele, hogy a tészta készen van. Ez a főzés azonnali visszaigazolással.

A baghrirben a lyukak apró víztározóként működnek. Tartják a kísérőanyagokat, elosztják és rögzítik a harapáshoz.

A legismertebb párosításnak, a vajnak és a méznek van értelme: forrón tálalva folyékonnyá válik, és belesüllyed a morzsába. A Maghreb azonban nem áll meg itt, és amint a szirupot lecserélik, a baghrir is megváltozik.

Az egyik ilyen mód a cherbet: a méznél hígabb, aromás szirup, gyakran narancsvirágvízzel és fahéjjal. Nemcsak édesíti, hanem illatosítja is. Ez az a fajta édesség, amely nyomot hagy, mint egy cukrászda mellett elhaladó desszert.

Más asztaloknál a baghrir visszafogottabb módon fejeződik be: egy csipetnyi olívaolaj és egy cukorzápor, ami ízleléskor meglepő, de nagyon koherens kombináció, amely jellemző Észak-Algéria egyes részeire. Ha pedig mélyebb befejezéshez van kedvünk, megjelenik a smen, egy tisztított és érlelt vaj, tejes és intenzív, szinte "pácolt" érintéssel, amely különösen jól illik a mézhez.

Az alábbiakban lépésről-lépésre megtalálod az otthoni elkészítésükhöz szükséges útmutatót.

ÖSSZETEVŐK:

• 200 gr finom búzadara (búzadara)
• 100 g liszt
• 10 g cukor
• 1 teáskanál só
• 1 tasak sütőpor (2 teáskanál)
• 10 g friss pékélesztő (vagy 1 tasak száraz élesztő)
• 500 ml víz
• Méz a kísérő mézhez

ANYAGOK:

Turmixgép vagy mixer

A méz kivételével tegye az összes hozzávalót a turmixgépbe, és turmixolja simára.

Tegyük át a tésztát egy tálba, fedjük le, és hagyjuk 1 órán át pihenni, hogy erjedjen és testet nyerjen.

Melegítsünk fel egy kis serpenyőt, és egy szalvétával kenjük ki enyhén néhány csepp olajjal. Öntsünk egy kanálnyi tésztát a közepébe, és nagy lángon süssük: amint sok lyuk kezd megjelenni, vegyük lejjebb a hőfokot, és hagyjuk, hogy csak az egyik oldalon süljön, amíg a felülete száraz nem lesz.

Tegyük a baghrirt egy tányérra, locsoljuk meg mézzel (jobb, ha még meleg).

Frissen, még melegen tálaljuk, hogy a legjobban élvezhessük, és kész! Ha szeretjük, mentateával tálaljuk.

Az a tény, hogy egy étel a konyha intimitásában születik, nem akadályozza meg az utazást. Van egy részlet, ami nagyon is korszerűvé teszi: a baghrir demonstratív. Már ránézésre (és mindenekelőtt az első harapással) is megérthetjük. Talán ezért is jelenik meg természetesen a Maghreb-országokon kívüli asztalokon.